A minap megkérdezte egy ismerősöm, hogy "mi abban a jó, hogy szenvedünk az erdőben, gyalogolni kell, hideg van, esik az eső"? Igazából aki nem szereti úgy a természetet, hogy ne csak problémák sora jusson eszébe róla, annak nehéz elmondani mi a jó a "szenvedésben".
Vannak dolgok az életben amiért küzdeni kell, és néha fel is kell állni a karosszékből, vagy az autó üléséből, hogy tudjunk küzdeni.
Ez is ilyesmi, mert nem jön oda magától, nekünk kell elmenni és megkeresni. Hogy miért jó rekkenő hőségben friss forrásból inni, szikrázó hóban a tompa csendben járni, sziklaszirtről a lemenő napot csodálni a halványuló hegyek sora mögött, éjjel a réten fekve azt érezni, hogy a csillagok közt lépkedünk, az esőtől megélénkült illatokat harapni a levegőben?
Azért, amiért felemelő érzés, amikor egész napi gyaloglás után visszanéz az ember a megtett távra és bár fáradt de tudja, hogy ezt Ő, a saját erejéből tette meg. Majd este meggyújtja a tüzet és lát benne valamit, amit nehéz szavakba önteni, de jól esik körülötte és a sötét égen pislákoló csillagok alatt merengeni az élet dolgairól. Mikor már álomra húzza az embert a nap terhe, fekhelyéről hallja a szarvasokat, vaddisznókat vonulni, vagy épp baglyot huhogni. Reggel együtt ébred a nap első sugaraival feleselő madarakkal, s a felélesztett tűznél megfőzött friss fenyő, vagy épp borókateát kortyolgatva megvárja míg a nap egésze jó reggelt nem köszön. És azért, mert egy idő után azt érzi majd, hogy részévé válik, hogy nem idegen ott amit úgy hívunk: természet.

írta: Gál Norbert (Norbre)

Egy srác anno elment a moziba, ahol Rambo csigás íjjal vadászott az ellenségre. A csigás íj elbűvölte. 1989 nyarán Bécsben egy fegyverboltban elkövette azt a hibát, hogy a kipróbálás közben elsütött egy íjat nyílvessző nélkül - ez pedig azzal járt, hogy büntetésből meg kellett vennie. Hazatérve keresett hát valakit, aki íjászik és ellátja tanácsokkal. Hamarosan belépett a Magyar Terep- és Vadászíjász Egyesületbe, amelynek azóta is tagja. Húsz év múltával Dienes Gábor úgy tartja, nem a lőtt eredmény a lényeg, ennek megfelelően már "csak" örömíjásznak titulálja magát. Viszont az évek során szerzett ismereteit és tapasztalatait is örömmel osztotta meg velünk. Tovább »»

Uganda efféle csellengésre kiváló terep, ha megfelelően kalandor természetű csapatot is találsz magadnak. Akkor már csak terep-kompatibilis autót és vezetőt kell bérelni, s nekivágni az útnak. Bár Ugandában az út, mint olyan, meglehetősen eufemisztikus dolog. Ugyanis nincs. És nem ott nincs, ahol az előző esős évszak előtt nem volt. Ha esik, akkor teljesen mindegy, hol van az út, mert járhatatlan. Amennyiben az út járható, akkor pedig nem tudni, hova visz. Az ilyesmi vagy idegbeteggé, vagy filozófussá tesz. Amikor a térkép szerint lefelé tartva egyre gyanúsabb emelkedők visznek felfelé a szép, magaslati vegetációba, és zimbabwei sofőrünk megérdeklődi egy kecskepásztortól, hol vagyunk, az körbemutat a hegyeken: Itt - mondja. És mi tényleg ott vagyunk, és amennyiben akklimatizálódtál már idegileg is, sztoikus nyugalommal kóvályogsz tovább az iszonyú párás, vibráló levegőben. Tovább »»

Manapság sajátos mozgalomként jelentkezik a különböző történelmi fegyverek és eszközök újraalkotásának, ezzel együtt birtoklásának igénye. Ez alól az úgynevezett harci balták nagy családjába tartozó, fokosnak nevezett holmi sem kivétel, amihez nekünk, magyaroknak manapság sokak szerint valahogy "több közünk van", hasonlóképpen az ugyancsak "nemzeti fegyverként" tisztelt szablyához. Mielőtt megvizsgáljuk, mire is jó ez az eszköz, azután eldöntjük, érdemes-e saját fokosra szert tennünk, talán nem haszontalan áttekinteni a történelmi fokos útját. Tovább »»