Általános jellemzők és morfológia
Az olajfűfafélék (Elaeagnaceae) egy kis család, amely főként cserjéket és fákat foglal magában. Elterjedésük az északi félteke mérsékelt és szubtrópusi területeire, valamint Ausztráliára korlátozódik. Jellemzőjük a szórt állású, egyszerű levelek, amelyek gyakran ezüstös vagy barnás pikkelyekkel vagy csillagszőrökkel borítottak, innen ered a „ezüstfa” elnevezés is. Virágaik lehetnek hímnősek vagy egyneműek (a növények lehetnek egylakiak vagy kétlakiak), kicsik és általában illatosak. A virágtakaró cső alakú, és a csúcsán két-hat lebenyre hasad. A porzók száma megegyezik a lebenyek számával vagy kétszer annyi. A termő felső állású magházból fejlődik, és húsos áltermést (anthocarpium) hoz, amely a megvastagodott virágtakaróból alakul ki, és egyetlen magot tartalmaz. A virágok lehetnek magányosak vagy rövid fürtökben nyílnak a levélhónaljakban. Ide tartozik az ezüstfa (Elaeagnus), a homoktövis (Hippophae rhamnoides) és a bivalybogyó (Shepherdia).
Élőhely és elterjedés
Az olajfűfafélék a száraz és napos élőhelyeket kedvelik, megtalálhatóak homokdűnéken, sziklás lejtőkön, bozótosokban és száraz erdőkben. Sok fajuk jól tűri a rossz talajviszonyokat és a szárazságot. A homoktövis pionír növényként is fontos szerepet játszik a talajmegkötésben.
Szaporodás és életciklus
Szaporodásuk történhet magokkal és vegetatívan gyökérsarjakkal vagy dugványokkal. Virágaik szél- vagy rovarbeporzásúak. A húsos álterméseket a madarak és más állatok terjesztik. Sok fajuk gyökerein nitrogénmegkötő baktériumokkal (Frankia) él szimbiózisban, javítva a talaj nitrogénellátását.
Gazdasági és ökológiai jelentőség
Számos olajfűfafajt termesztenek dísznövényként ezüstös lombozatuk és illatos virágaik miatt. A homoktövis bogyói gazdagok vitaminokban (különösen C-vitaminban) és antioxidánsokban, ezért élelmiszerként és gyógyászati célokra is felhasználják. A bivalybogyót Észak-Amerikában ehető terméséért gyűjtik. Ökológiai szempontból a virágok fontos nektárforrást jelentenek a beporzók számára, a termések pedig táplálékot nyújtanak a vadon élő állatoknak. A nitrogénmegkötő képességük révén javítják a talaj termékenységét.
